Tudtad, hogy a csokoládé valójában egészséges táplálék?


Mit tennél, ha mutatnék neked egy csokoládét, ami nem tartalmaz cukrot, hozzáadott adalékanyagokat, és kíméletesen feldolgozott kakaótartalma miatt még igazi antioxidáns bomba is lenne?

Érdemes elgondolkodnod rajta, mert a lap alján mutatni fogok neked kettőt is. Ha látatlanban is hiszel nekem, akkor kattints ide!

Kezdjük egy igen távoli történettel: 

Vannak a Földnek olyan vidékei, ahol ismeretlen fogalom a magas vérnyomás. Ezzel kapcsolatban egy nagyon érdekes jelenséget vizsgált meg Norman K. Hollenberg professzor, a Harvard Medical School kutatója és csapata. 


A Kuna indiánok mára két csoportra szakadtak: Az egyik csoport a mai napig az őshazában él, és házi csokoládé-főzetekkel tartják karban az egészségüket. A másik csoportot azok a Kuna indiánok alkotják, akik elhagyták a szigeteket és Panama külvárosaiban élnek. Ők alig fogyasztanak kakaót, és hagyományosan táplálkoznak.

A két csoport halotti bizonyítványát tanulmányozva Hollenberg professzor azt állapította meg, hogy

a szigetlakó Kuna indiánok sokkal ritkábban szenvednek szív- és érrendszeri, illetve rákos megbetegedésekben, mint azok, akik elhagyták a szigeteket.

Hollenberg professzor mindezt semmilyen más logikus megoldással nem tudta megmagyarázni, mint a csokoládéban található antioxidánsokkal!

Ez a történet mindössze egyetlen tudományos publikáció azok közül, melyek bizonyítják, hogy az étcsokoládé egészséges táplálék lehetne, ha a csokoládét nem tolnánk tele cukorral, és adalékanyagokkal. Ezek nem teóriák, hanem bizonyított tények!

De van még valami: a csokoládé másik hatalmas ellensége az a hőkezelés, amin a kakóbab átmegy ahhoz, hogy csokoládé legyen belőle. Eredetileg a kakaó antioxidáns tartalmában maga mögé utasít minden mást, így a zöld teát, vörösbort, de még a piros gyümölcsökét is!


Sajnos a hőkezelés drasztikus csökkenést okoz a csokoládé antioxidánstartalmában, átlagosan az antioxidáns tartalom 60-90%-a elpusztul. Egyre többen próbálkoznak azonban a kíméletes kakaófeldolgozással, alacsony hőmérsékleten.

Ezen újítók közé tartozunk mi is Ana Csokoládéinkat, így:

  • alacsony hőfokon feldolgozva megőrizzük a kakaó antioxidáns tartalmát
  • cukor helyett sztívia és eritrit kerül a csokinkba
  • adalékanyagok helyett huminsavat teszünk a csokolédénkba, így további ásványi anyagokkal és nyomelemekkel gazdagítjuk!

Mindezt úgy valósítjuk meg, hogy a csokoládénak továbbra is fennséges íze marad, így bármikor élvezhetjük a kakaó selymesen lágy ízét, és semmilyen kompromisszumot nem kell kötni!

Jól hangzik? Akkor kattints ide, válogass kedvedre, és ismerd meg Anát, A Csokoládé Új Istennőjét!

egészséges csokoládé